Máig sem tudom egész pontosan, hogy lettem egy pitbull terrier gazdája. Mindig is kutyás voltam, nagyon szeretem az állatokat, de hogy egy pitbullt… Meg hogy lakásba… Ki hallott már ilyet.
Amúgy is a legrosszabb, legkezelhetetlenebb, legnevelhetetlenebb és nem mellesleg a legédesebb kutya gazdája voltam már ekkor. Csutit a Vigyél Haza Alapítványtól fogadtuk örökbe a párommal. Az hagyján, hogy városban sosem volt még kutyám, de ez a neveletlen eb minden kutyát meg akart támadni az utcán, a társasházban mindenkit meg akart ölni akivel összetalálkoztunk, ráadásul futottunk utána, mert a pórázt hírből sem ismerte, mi pedig nem igazán tudtuk, hogy lehetne rábírni, hogy szépen sétáljon mellettünk. De elkezdtünk olvasni: nem akartunk leégni, pláne összetörni a kis szívét, hogy visszavisszük a menhelyre és az esélytelen kategóriába soroljuk ezzel szegényt. Fekete is, kan is, keverék is. Pláne rossz. De az nagyon.
Valahogy benevelődtünk azért, Cesar Millanen, Jan Fennelen meg Csányi Vilmoson. Megpróbáltunk mindent, hogyan tudnánk élhetővé tenni vele az életet, de csak az idő segített. Hiába tartattunk (tartunk) be vele minden falkavezéri feladatot, semmi nem használ(t) nála. Valamilyen puli keverék lehet, teljesen ismeretlen számára a kutyás viselkedés, ő embernek képzeli magát és kész. Kellene írni hozzá egy külön használati útmutatót, mert semmi nem segít a nevelésében, ami más kutyáknál viszont használ. Kb másfél évbe telt, de addigra megtanult viselkedni. Vagyis próbált mindenkit megtéveszteni a környezetében. :D
Ekkor a párom – aki addigra hihetetlenül megszerette Csutit, úgy döntött, szeretne egy saját kutyát: az volt az elképzelése, hogy a leendő kutyus terápiás vizsgát tesz majd és segíti őt a munkájában. (Már a pszichológia mesterképzést végzi az úriember, szóval ebben jó úton halad.) Shaet én találtam meg a facebookon teljesen véletlenül. Az Állatvédőrség és a Cerberos Pitbull Rescue együtt hirdették őt, mint gazdikeresőt: egy fotelben kuporgott és valami hihetetlen édes volt. Megmutattam őt a páromnak és meg is írtuk a bemutatkozó levelet Tornóczky Anitának, próbálván bebizonyítani, hogy mi lennénk az álomcsalád ennek a 4 hónapos “kis pehelysúlyúnak". Bár akkor azt hiszem nem nagyon tudatosult bennünk, hogy mire vállalkozunk…
Amikor megkaptuk a válaszlevelet, nem is tudtuk mit csináljunk. Napokig beszélgettünk róla, hogy akkor megnézzük-e: úgy gondolom mindketten tartottunk a dologtól, de valamelyikünk mindig felhozta, végül megbeszéltünk egy időpontot a találkozóra.
Valahol az Isten háta mögött, Pest külvárosában található a Cerberos Kutyaiskola, ahova kivonszoltuk Csutit is, hogy mindannyian egyszerre tudjunk megismerkedni. Mi teljesen el voltunk olvadva, bár Coffeet (akkor még ez volt a neve, a gyönyörű kávé színe miatt választották neki) egyáltalán nem érdekeltük, sokkal izgalmasabb volt a cseresznye, amit egy fa alatt csipegetett. Csuti sem nagyon zavartatta magát, felfedezte a terepet és távol tartotta magát minden négylábútól. Mi sokat beszélgettünk Anitával, aki ezután úgy gondolta, hogy megfelelőek lennénk arra, hogy örökbefogadjuk a kislányt és nemsokára már azon kaptam magam, hogy a lakásunknál vesszük ki őt az autóból, aláírjuk a papírokat és kb fél óra múlva már egyedül maradtam ezzel a kisördöggel és Csutival. Mondhatnám, hogy nagy volt a szeretet, Csuti rögtön a szárnyai alá vette a picit… De nem így történt. Elég sokat harcoltunk, Csuti irigy volt, Shae (aki egyébként a Trónok harcából kapta a nevét egy örömlány után – milyen eredeti…) virgonc és energikus. Azt is mondhatnám, hogy nagyon könnyű időszak volt a kölyökkora, milyen gyorsan elrepült… De ez sem így volt.
Az első fél évünk azzal telt, hogy elfogadtassam magam vele, mint falkavezér. Ezt Shae nem nagyon akarta megérteni, én pedig szidtam őt a páromnak minden este mikor hazajött. Mondhatni gyűlöltem ezt a kis szörnyeteget. Ő meg nem tudta elképzelni, hogy ez az édes-aranyos-cukorfalat hogy lehetne bűnrossz… Engem naponta párszor megtámadott – játékből, persze, de azért egyszer sem volt vicces –, naponta bepisilt az ágyunkba vagy Csuti kiságyába – ez volt a legrosszabb az összes dolog közül, igen, a domináns kisasszony így próbálta a tudtomra adni, hogy én neki nem vagyok senki és egyáltalán sz@rik rám. Aztán ősszel egy költözéssel is szembe kellett néznünk, a IX. kerületből a XI-be költöztünk, új környezet, új ingerek, új barátok. Ekkor már talán egy kicsit jobb volt a kapcsolatunk, lassan a szobatiszaság is beérett nála és kezdett lenyugodni.
Hihetetlen volt, de ahogy nőni kezdett, megszaporodtak a vele szembeni előítéletek: vannak emberek, akik ha meglátnak minket, inkább átszaladnak az úton, de nehogy el kelljen menniük egy pitbull mellett. De voltak jópáran, akik a futtatóból azért vitték ki a kutyájuk, mert nem előítéletesek, de azért mégis… Viszont van ellenpélda is, nem is kevés. Shae egyre inkább komolyodott és egy szociális, kedves, jólnevelt kutya lett belőle. Én pedig egyre inkább védtem őt, mint egy anyatigris. :D És azt kellett észrevennem, hogy annyira egymásra hangolódtunk, hogy már “inkább az én kutyám” lett. Azóta tart a szerelmünk. :) Csuti pedig újabb viselkedésbeli problémákat vett fel - leginkább ezzel igyekszik felhívni magára a figyelmet. Egyedül a páromnak van ehhez tengernyi türelme, így ők is összenőttek, Csuti már nem tud meglenni nélküle. Viszont Shae nélkül sem. Megtanult tőle játszani, amit előtte nem tudott, nagyon szeretnek együtt sétálni, néha össze is bújnak. Igazi kis csapat lettek.
- Evelin -
Utoljára kommentelt bejegyzések