Shae a pitbull

Az előbb még a finom, meleg, puha vackomban feküdtem és sok-sok finomságról álmodtam. És arról, hogy épp kergetem azt a macskát. Azt a nagyot, amelyikkel mindig nézzük egymást az üvegajtón keresztül. Már majdnem elkaptam… amikor Anyika jött és elkezdett vakargatni meg beszélni hozzám. Nem tudom, hogy a Kétlábúak miképpen tudják eltalálni, hogy mi a legrosszabb pillanat a felkelésre… Semmi kedvem nem volt hozzá, mert nagyon kifáradtam a délutáni futizásunkban – bár megint többet foglalkoztál a labdámmal, mint velem, pedig tudod, hogy azt nem szeretem.

Ráadásul ma nagyon sok méltánytalanság ért, ami cseppet sem illik királylányságomhoz! Képzeld el, reggel egy lila bundába öltözött néni direkt nekünk jött, amikor hárman sétáltunk Csutival meg Anyikával. Pedig mi szépen sétiztünk és Anyika szerint betartottuk a “gyalogoskreszt”, mégis a nagyszájú néni méltatlankodott Anyikával.

Aztán délután már nagyon unatkoztam, pizzát se kaptam – pedig akkorát rendeltek a Kétlábúak, hogy a bácsi nem tudott vele kiszállni a mozgó dobozból – ezt Anyikáék liftnek hívják, de annak szerintem semmi értelme. Ezután elhiheted, mennyire örültem, amikor Anyika azt mondta, hogy indulunk “zeuszozni”. Bár sejthettem volna, hogy újabb meglepetés fog érni, mert Anyika rám húzta a kabátot, amit karácsonyra kaptam. És amikor kiléptem az ajtón: hidegzuhany – szó szerint. Pedig tudod, hogy mennyire utálom az esőt - királylányok mégsem sétálhatnak esőben. Úgyhogy az első adandó alkalommal – ez nagyjából 2 lépés után lehetett – bebújtam egy tető alá és így próbáltam Anyika tudtára adni, hogy biztosan nem megyek tovább, azonnal vigyen vissza a vackomba. Aztán gügyögött ott össze-vissza, azt hitte, azzal majd meg tud győzni. Végülis elindultam, de csak azért, mert megláttalak a sarkon: és akkor rájöttem, hogy még mindig az a ronda, idegesítő rózsaszín förmedvény van rajtam, amit ők ruhának neveznek, de én azt is utálom. Micsoda megaláztatás! Ráadásul biztos voltam benne, hogy ki fogsz nevetni, ha így meglátsz. Úgyhogy addig dörgöltem magam a falhoz, amíg sikerült levennem. Mégsem mutatkozhatok ebben a virágos marhaságban, irtó ciki lenne…

A futiban újabb megaláztatással kellett szembesülnöm: Anyika a fejemhez vágta a rondaidegesítőijesztőenzörgő palackot, mert megugattam egy kutyust. Pedig te is tudod Zeusz, hogy én sose bántok senkit, most se akartam… Csak odamentem és köszöntem, hogy “szia! ki vagy te? bejössz játszani?”, de ő csak állt ott és egy idő után nagyon csúnyán morogni és ugatni kezdett rám. Pedig aztán én tényleg nem ingereltem, nem is mondtam neki semmi csúnyát. De azért gondoltam ezután csak megmondom neki, hogy itt így nem lehet viselkedni. Anyika rám kiabált, de én nagyon hangosan ugattam és nem hallottam, tényleg… És akkor repült az a bizonyos… Én meg odamentem puncsolni Anyikának, meg mondtam is neki, hogy nem én kezdtem. Ő mégis megszidott engem, de az a másik haver… Neki annyit se mondott a Kétlábúja, hogy ejnye. Hát igazságos ez Zeusz? Ha engem bántanak, nekem akkor se szabad visszaszólni? Hiszen Anyika is megmondta reggel a lila kabátos néninek, hogyan kell közlekedni. Akkor nekem miért nem szabad? Ezután egy kicsit elszomorodtam, de nem sokáig, mert Anyika hamar visszaengedett játszani veled. Van is a lábikómon egy újabb seb, nagyon vagány. Tudod, gyűjtöm őket. De a tieid sokkal menőbbek. 

Aztán jött az a kis róka, emlékszel? Baba volt még és nagyon aranyos, egyáltalán nem zavart, hogy bejött hozzánk. De akkor már nagyon fázott a kis tappancsom, meg cuppogott alattunk a sár és csúszkáltunk is – tudtam, hogy ennek megint fürdés lesz a vége. Úgyhogy félreérthetetlenül jeleztem Anyikának, hogy Őméltósága Shaepici menni készül, MOST! Elég hamar meg is értette, ezért nem haraptam meg az orrát és egy pici unszolás után be is ugrottam a kádba. Mosdás után elloptam Csuti kongját is, mert ő  sose játszik vele, nem tudja kivenni belőle a falatot se. Mindig odaadja nekem.

De ami a lényeg: ott tartottam, hogy már majdnem elkaptam azt a macskát. Anyika azért ébresztett föl, hogy írjak Neked levelet, mert te már írtál nekem kettőt. De hát én annyira lusti vagyok az ilyesmihez. A királylányok maguk szokták megírni az ilyen leveleket? Vagy külön személyzetük van erre? Lehet, hogy legközelebb csak diktálni fogok a vackomból, mert ez így nagyon megerőltető… Most megint itt fekszek, hozzányomom magam Apikához, aki már alszik és a holnapról álmodozom: rólad, a futizásról, a reggeliről… meg ahogy elkapom azt a macskát.

 Soksok pitbullpuszi, Shae

Ahogy Shae hozzánk került, egyből vittük magunkkal mindenfelé: sétálni, futtatózni, kutyák és emberek társaságába, a munkahelyünkre, autózni vagy éppen tömegközlekedni… Szerettük volna, ha teljesen szociális, mindenkivel kompatibilis városi kutya lesz belőle. Ha előre elképzeltem, hogy egyedül sétáltatom a két közepes testű kutyánkat, akik ugyanannyi kilót nyomnak majd együtt, mint én, tudtam, hogy vagy megnevelem a pitbullt, vagy én leszek a kerület látványossága…

Viszont úgy tűnt, nem kell nagyon aggódnunk emiatt: az emberek sose érdekelték túlzottan, el kell nyerni a bizalmát ahhoz, hogy egyáltalán foglalkozzon valakivel. A kutyák viszont annál inkább. MINDENFÉLEFAJTA kutyával játszani akart: a köcsög pulinkat rögtön megszerette – pedig ő leginkább a pokolba kívánta az új családtagot - , Csuti hiába utálta ki az ágyból, vett el tőle minden játékot vagy csak szimplán tudomást se vett róla, Shae szerette és kész. (Talán Csutinak köszönhetjük azt, hogy soha senkitől nem félti az ételét, a játékát vagy esetleg minket.)

Ahogy nőtt, egyre több barátja lett, mi pedig megtapasztaltuk azt, amit addig Csutival esélyünk sem volt: hogy milyen egy kutyás közösség tagja lenni. Amíg a IX. kerületi aszfaltot koptattuk, leginkább a kis beagle, Nina és a fiatal golden, Szamóca társaságát szerette, velük hatalmasakat tudott játszani. És nem is ártott neki, ha kirohangálta magát, mert egyszerűen lefáraszthatatlan volt, folyton pörgött, játszani akart velem vagy épp azzal, ami a mancsa ügyébe került – megszámlálhatatlan papucs, ágynemű, kanapé, fotel, cipő, pokróc stb. látta kárát a baba- és serdülőidőszaknak. Aztán jött a nyár, amit vidéken töltöttünk, így vészeltük át a legkisebb károk árán az ivartalanítást is.

Aztán szeptemberben visszakerültünk Budapestre, októberben pedig jött egy nem várt költözés és a XI. kerületben találtuk magunkat. Nem ismertük a környéket, fogalmunk sem volt, hol vannak a futtatók – Csutit nem lehet póráz nélkül sétáltatni, mert meggyőződése, hogy ő dönti el merre megyünk – és a jó kutyás helyek. Egy kis idő után felfedeztük a töltést és a már jól összeszokott kutyás társaságot. Sosem felejtem el, itt ért az első negatív élmény, azért, mert pitbullom van. Majd megszakadt a szívem, hogy az én édes, kedves babapitbullom miatt valaki – ok nélkül – otthagyta a társaságot. De aztán rájöttem, hogy semmit nem vesztettünk, sem én, sem pedig Shae: új barátokat szerzett, akikkel azóta is imádják egymást: Marvinnal imádnak kötelet húzni; Barneyval egyszer a játék hevében úgy felborítottak, hogy 1-2 hétig nemigen tudtam használni a jobb térdem. De ott van Maya, az amerikai bulldog, akitől Shae teljesen bepörög: valóságos örömtáncot jár, ha meglátja. Hosszan lehetne folytatni ezt a sort mindenféle fajtájú kutyák megnevezésével a keveréktől a dalmatán vagy a beagle-ön át a basset houndig, ha mókáról van szó nem lehet leállítani.

Sosem felejtem el: 1-2 hete lakhattunk a kerületben, amikor egyik reggel a futtatóban három kölyökvizsla játszott: Barney, Lola és Zeusz. Mi is csatlakoztunk hozzájuk, Shae pedig azóta imádja a vizslákat és kötött egy életre szóló barátságot Zeusszal, sőt úgy is mondhatnánk, hogy ,THIS WAS THE BEGINNING OF A BEAUTIFUL FRIENDSHIP’. 

Nem láttam még rajtuk kívül két kutyát, akik így összeillenek és szeretik egymást: órákon keresztül tudnak birkózni – Zeusz kb. az egyetlen kutya, aki maximálisan érti, ahogy Shae játszik – vagy labdázni, kergetőzni, úszni. Igyekszünk minden nap, de legalábbis a héten többször összehozni a randevúikat, mert nehezen bírják egymás nélkül: van, hogy csak úgy kel ki az ágyból reggelente, ha úgy hívom: “Zeusz? Hol van? Megyünk játszani?” Ha a sarkon leültetem, már tudja, hogy őt várjuk és megyünk le a futiba. Volt, hogy egy háromórás kirándulást úgy őrültködtek végig, hogy Shae egy hétig csak feküdt, alig akart lemenni az utcára. 

Nemrég meghívást kaptunk Zeuszékhoz egy kis csokifondüzésre, ahova vittük magunkkal a pitbullt és persze a köcsög pulit is – bár Csuti ennek annyira nem örült. A két kis szörnyeteg a lakásban sem tudta magát leállítani, ugráltak a székeken, az összes kanapén, együtt kunyeráltak és annyit bunyóztak, hogy a sok ivástól a szobatiszta panelpitbull – nem ismervén a lakást és a menekülő útvonalat – összepisilte magát. 

Nyáron nagyon szeretünk lejárni velük a Kopaszi gátra és a Hajógyárira, itt Shae kedvenc elfoglaltsága – utálja a vizet – hogy megvárja, amíg Zeusz partközelbe úszik az eldobott labdával, ekkor ő beszökell a vízbe és addig püföli szerencsétlent, míg ő a fulladásos halál helyett az életet választja és odaadja neki a labdát. 

Persze van valaki, aki érthető irigységgel szemléli ezt a barátságot: Csuti - bár igyekszik megtartani a méltóságát -  amióta rájött, hogy a kis betolakodó most már örökre velünk marad, elfogadta a dolgot és lassan igazi társak lettek. Shae tanította meg játszani – vagy úgy is mondhatnánk, hogy megtanította az antiszociális középkorú urat pitbullmódra játszani – néha már össze is bújnak és ha az egyikük nincs otthon, a másik nagyon keresi. Szóval, nagy a szerelem, és bár még nem hivatalos, de talán évek múlva felvállalják majd. 

A szociális képességei közül a legfontosabb, amit tudni kell róla, hogy BODYGUARD: ha a társaságában az egyik kutya nem hagyja békén a másikat – domináns, paraszt, vagy mindkettő – vagy neadjisten verekedésre kerül sor, Shae méterekkel arrébbról is vetődik és rendet tesz, természetesen mindezt agresszió nélkül. Egyszer egy nagyon domináns agár le akarta rendezni a szintén dominanciától duzzadó köcsögpuliCsutit, aki nyilván az ilyen helyzetekben ugyancsak nem hagyja magát: ilyen esetben én is rögtön tettrekész vagyok, de akkor a pitbull megelőzött, beugrott közéjük és a béke rettenthetetlen őrzőjeként addig állt köztük mozdulatlanul, amíg a két harcikakas megszégyenülten elsomfordált. Komolyan mondom, gyönyörű pillanat volt. Ezután is ugyanúgy játszottak tovább, de a kutyát többé nem engedte Csuti közelébe.

Ahogy nőtt, láttuk, hogy Shae is egyre dominánsabb lett, – fajtájából adódóan nem csoda – mégis a felé irányuló dominanciát csodálatosan kezeli, legyen kan vagy szuka; igyekszik játékba fordítani és békésen “rangsorolni” az adott kutyát.

Most már lassan – de biztosan – megkomolyodik, nem akar minden kutyához odamenni és van is 1-2 ősellensége a parkban, de minden elfogultság nélkül azt kell mondanom, hogy az sem rajta múlott. Most már én is megtanultam, hogy nem engedem őt mindenkivel játszani: kiválasztom számára a megfelelő energiájú kutyákat és nem engedem, hogy felelőtlen gazdik neveletlen kutyáitól eltanuljon minden hülyeséget.

Pitbullom van. “Falkakutya”. Szociális. Értelmes. Érzékeny. Mint minden JÓLNEVELT kutya. 

- Evelin -