Shae a pitbull

... avagy 10 dolog, amiért hálát adhatok nekik a 2016-os évben!

Nagyon könnyen össze tudtam szedni ezeket a dolgokat. Azt is mondhatnám, hogy szortírozni volt csak igazán nehéz...

1. Futás-fogyás

Még egy évvel ezelőtt kezdtem el gondolkodni, hogy vezessem le a pitbull fölös energiáit. Az lehetetlen, hogy játszik, bandázik, tanul, sétál és még mindig a fejemen pörög. Gondoltam összekötöm a kellemest a hasznossal – úgyis fölszaladt rám jó pár (sok!!!) kiló – és elkezdek futni. Akkor még azt se tudtam, mi az a canicross. Nem volt egyszerű menet, mindkettőnknek hozzá kellett szokni, rá kellett érezni az ízére, megtalálni a szépségeit. Azóta imádjuk, én leadtam a fölösleget, felhagytam a Mekizéssel és újra beleférek a gimis nadrágomba. Menő.

2. Kutyakiképző lettem (?)

Ez a mondat mindenhogy hazugság, mert még a saját kutyáimmal is csak kísérletezek és nem jutottam tovább annál, hogy próbálok 1-1 tanáccsal segíteni annak, aki kéri… De legalább már kéretlenül nem teszem. :D

Na jó, akkor fogalmazzunk úgy, hogy van róla papírom. Amit még nem volt időm átvenni… :D Annyira tipikus.

Viszont 3 hónapig egy csodás csapat tagja lehettem. Nagyon hiányzik és fáj a szívem, hogy a munkahelye(i)m miatt nincs idő most rá. Egy darabig. De örülök is, mert Shaevel nagyon szoros lett a kapcsolatunk, kiegyensúlyozottak a sétáink és amikor csak lehet, gyakorolunk. Ilyenkor bepörög és teljesen bepitbullosodik. Ez a Boldogság. :)

Fotó: Dalia Szandra

3. Nyárból a télbe.

Ez nem egészen a kutyáimnak köszönhető, mert sajnos a pénzt nem koldulták össze rá, de soha nem mentem volna az Alpokba (nyáron a térdig érő hóban túrázni, hát normális vagyok?), ha ők nincsenek. Mindenképp velük akartunk nyaralni, márpedig úszni nem szeretnek, minek cipeljem őket a tengerhez? Ráadásul én is utálom a tömeget… Maradtak a mormoták, a vízesések, a hideg, az eső meg a kempingezés.

Életem leggyönyörűbb, legtartalmasabb nyaralása volt és csodás volt látni, hogy mekkora élményt adhatok (akinek nincs kutyája, az tuti hülyének néz, pedig nagyon is így van) ennek a két exhajléktalan huligánnak…

4. Forgatni csudijó

Már többször forgattam életemben, de mindig az maradt meg bennem, hogy hideg van, órákig nyaggatnak, éhes vagyok és egyáltalán utálom, ha az arcomba dugnak egy kamerát és azt mondják, viselkedjek természetesen (szakmai ártalom?). És tessék… Csutival nyáron forgattunk egy örökbefogadásra buzdító kisfilmet – teljesen jótékony alapon, néhány velőscsontért és virsliért, a Klauzál téri piacon található hentes támogatásával (láthatóak a kisfilmben) – és csodásan éreztük magunkat. Mindössze 2 napról volt szó, de végig elkényeztették a sztárt (Csutit, természetesen, én csak a szolgálója vagyok), voltunk múzeumban, léghajózni, kávézni és visszatértünk az Illatos útra, ahol minden elkezdődött. Gyönyörű kisfilm lett és akárhányszor megnézem, megmelengeti a szívemet. És ha egyetlen kutya befogadásához is hozzájárulhattunk vele… mindennél többet ér.

Werkfotó: Vizslafotózás

5. Gyerekek? Jaajjj deeee…

Mindenki, aki ismer, tudja, hogy nem vagyok kifejezetten gyerekpárti. Na jó, a kis Levit innen a lépcsőházból kedvelem, mert hihetetlen jófej kiskölyök. De ennyi…

Ez a pont szorosan kapcsolódik az előzőhöz: Csuti sztárságának második állomásaként a Születésnapi Pagony Fesztiválon jártunk, beszélgettünk a gyerekekkel a felelős állattartásról és a kutyakommunikáció alapjairól. Bár a piciket jobban érdekelte Csuti: egyszerre simogatták, nyomogatták, ráfeküdtek, nyúzták, ahol érték. Nem, nem kínozták, Csuti imádja ezt! Haza se akart jönni. Olyan nyugodt volt, a szülők meg folyamatosan kérdezgettek a terápiás kutyák képzéséről. Én győztem magyarázkodni, hogy ő nem terápiás kutya, csak imádja a gyerekeket meg a simit. Minden mennyiségben.

És hoppá… közel kellett mennem a gyerekekhez, beszélgetnem velük és rá kellett ébrednem, nem volt olyan rossz… Egy lépéssel közelebb vagyunk a saját gyerek vállalásához. Majd egyszer… Sokára. :D

6. Lánykérés és jegyesfotók

Természetesen jelen voltak akkor is, amikor az a bizonyos tökéletes fiú feltette a nagy kérdést… Így is tervezte, ez mindkettőnknek nagyon fontos. A barátai heccelték is vele, hogy ha ott lesznek a kutyák, tuti széttrollkodják valahogy: háttérben k@kilás, gyűrű lenyelés és társai… Persze nem így lett: tökéletes volt, mögöttünk a naplemente az Alpok hegyeivel.

A jegyesfotóinkat sem tudtuk nélkülük elképzelni és amikor nyertünk egy páratlan páros fotózást, mindjárt le is egyeztettük, hogy visszük őket is. Nekünk így lettek tökéletesek a képek.

Most pedig szorgosan készíthetem fel őket a jövő évi fontos feladatra. Csak el ne hagyják a gyűrűket… :)

Fotó: Török Anna

7. Egy tripanofóbiás tetoválása

Amióta az eszemet tudom, rettenetesen félek az injekciótól, a tűktől és hasonlóktól… És ez nem vicc. Egyetlen injekciózásra sem emlékszem, mert annyira beparázok, hogy kiesnek a dolgok. Csak utólag mesélik el, hogy az életemért szoktam könyörögni: „kérem neee” ésatöbbi.

Évek óta akartam tetoválást, de mindig lemondtam róla a félelmem miatt. Idén viszont eldöntöttem, hogy belevágok. 3 éve terveztem és gondolkodtam, mi legyen a minta. Mindenképp azt akartam, hogy a kiskutyáim rajtam legyenek, örökké velem… Megálmodtam, Kata megcsinálta és imádom. Nem ez az utolsó tetkóm…

De vérvételre akkor sem megyek. Nincs vita!

8. Best Buddies

Bár ez nem kifejezetten a 2016-os évhez köthető, azért valamilyen formában mégis. Shae néha feszegeti az introvertáltságom határait és sikerrel jár. Neki – és persze Zeusznak – köszönhetek egy olyan barátságot, amiért nem tudok eléggé hálás lenni. Na jó, nem nyáladzok, mert az ilyen érzelemkinyilvánításokban nem vagyok túl jó. Mondhatni bénán érzem magam tőle. Inkább beteszek néhány képet… :)

9. Nyugodtság. Határozottság. Magabiztosság.

Igen, ezeket akkor is felsorolom majd, ha arról írok, miben kell még fejlődnöm. ( Nyugi, ez csak poén. Azt a posztot kihagyom.) De elindultam az úton. Sok munkánk van benne és jócskán hozzátesz a nyugalmamhoz az is, hogy van egy 99,9%-osan behívható kutyám. Meg egy jó pórázom Csutinak… :D

Sokat változtam az elmúlt években. De mégis azt érzem, 2016-ban a legtöbbet. Lett egy állandó munkahelyem, vannak előadásaim is, jövőre férjhez megyek és a kutyáim velem együtt alakulnak, fejlődnek. Több, mint tökéletes!

10. Merry Xmas

Mivel a nagy Ő-t elszólította a kötelesség, idén történt meg velem először, hogy egyedül töltöttem a Szentestét, a Karácsonyt és egyedül töltöm majd a Szilvesztert is. De nem magányosan… :) Csuti fekszik a kiságyában, Shae is itt szuszog mellettem és várjuk a jövő évet, a január 2-át, amikor Ő hazaér. Nem maradtam magamra, nem volt szomorú a Karácsonyom. Sokaknak hálás vagyok: az ajándékokért, a törődésért, a szeretetért, a meghívásokért és telefonhívásokért. De legjobban nekik, hogy nem hagyták, hogy magányos legyen az ünnep.

- Evelin -

„Ez sosem a kutyáról szól, hanem rólunk. Mindig a gazdiról szól. Rajtunk múlik, hogy megteremtsük a megfelelő környezetet és körülményeket az állat számára, hogy önmaga lehessen.”

Vége van. Itt állok a metróra várva és kavarognak bennem az érzések, a gondolatok. Valahogy az elmúlt 3 hónapban egyszer se tudtam elmondani, hogy mit érzek. Hogy mi van bennem… Pedig annyira szeretek beszélni. Megmagyarázni mindent, kiadni magamból… és csak hallgattam, tapasztaltam, figyeltem a többieket, a technikákat, mindent. A „boszorkánykonyhát”, igaz? Mert nem voltak szavak…

Csuti indított el ezen az úton és a közel 2 éves kálváriánk. Bár már közel sem agresszív, de a puli-vére kikacsintgat belőle és néha még kibuggyan a le nem vezetett feszültség, a bunkóskodás. Igen, lassan, de biztosan kutya lesz belőle, ami nagyrészt nem nekem köszönhető. Rá kellett jönnöm, hogy a földre teperés vagy a sírva ordibálós „Csutiakurv@anyádat!” nem használ. Kellett hozzá egy türelmes, magabiztos ember, aki képes ezt a fekete bárányfelhőt megzabolázni és engem nyugalomra inteni. Aki mindig mellettem áll. Aztán jött a bunkó, gyökérkefe, ágybapisilős, „ki ha én nem” pitbull, aki felforgatta az életünket. Erről már írtam sokat… És most ez a „nevelhetetlen kockafej” mutatta meg nekem a másfajta kutyás életre való lehetőséget. És ti: sok nagyszerű ember.

Közel 3 éve szedegetem össze azokat a darabokat magamból, amiket elvesztettem. Amiket hagytam, hogy mások így-úgy elvegyenek belőlem. Az önbizalmam, a személyiségem, a lelkem… Lassan nem tudtam dönteni még abban sem segítség nélkül, hogy kék vagy zöld pólót vegyek fel. Mindenben megkérdőjeleztem a saját döntésemet, féltem attól, hogy van saját véleményem. Mert évekig rossz volt minden, ami én magam vagyok.

És most itt vagyok, várom a metrót. És biztosan tudom, hogy nincs vége. Visszakaptam az önbizalmam, a hitem, az erőm. Egy kutyától, aki segített nekem fejlődni és tőletek, akik mindig csak biztattatok és elhalmoztatok annyi pozitív dologgal ezalatt a 3 hónap alatt, amennyit az elmúlt 3 évben összesen nem kaptam. Tudom, sokszor mufurckodtam, nem reagáltam a tanácsokra – legalábbis kívülről így nézhetett ki – és leginkább csöndben megfigyeltem. De mindent megfogadtam és mindenért hálás vagyok.

- Köszönöm, hogy azt érezhettem, jó helyen vagyok!

- Köszönöm, hogy nem sajnáltatok tőlünk semmi tudást és mindent át akartatok adni nekünk! :)

- Köszönöm, hogy végig jó kedvvel és vidáman töltöttétek velünk az időtöket, nem kevés energiát fektetve abba, hogy minél többet kaphassunk tőletek!

- Köszönöm a kötélpályát és azt, hogy ezáltal megtapasztalhattam, hogy Shae egy ilyen helyzetben is bízik bennem.

- Köszönöm, hogy végig EMBEREK voltatok! És azt is, hogy sokszor mondtátok, ti is mennyit tanultok tőlünk. Meg hogy ügyesek vagyunk… :D

- Köszönöm, hogy mindenki stílusából elleshettem és eltehettem valami nagyon hasznosat!

- Köszönöm, hogy végig csapatként tudtunk működni!

- Köszönöm, hogy sokszor elviseltétek az idétlen kutyám agymenését! (főleg Fanta és Honey :D )

- Köszönöm, hogy megtapasztalhattam, milyen egy igazi munkakutyával dolgozni. Alig várom, hogy megtaláljam a nekem megfelelő és hozzám illő munkavonalú kutyát, akit már sokkal tudatosabban fogok majd nevelni. (Nyugi Anya, ez még jó pár év. Egyelőre nincs több kutya… :D )

- Köszönöm, hogy Shaevel egyre szorosabb lehet a kapcsolatunk!

- Köszönöm azt a felemelő érzést, amikor elmondtátok, hogy a gyakorlás tulajdonképpen a vizsga volt! Hogy hihetetlen pozitív élményt köthettem egy vizsgához, életemben először, stressz nélkül, boldogan, higgadtan teljesíthettem, elvárások és idegeskedés nélkül. Köszönöm, hogy büszke lehettem magamra!

Köszönöm a BOLDOG KUTYÁZÁST!

Itt vagyok és várom a metrót… És rá kell jönnöm, hogy nincsen másfajta élet, semmi sem lett jobb. Én lettem másabb, jobb, több általatok. És a kutyáim által. Kiképző lettem? Sosem leszek az… Mindig tanulok, megfigyelek és megoldást keresek. Remélem egyre gyakrabban és egyre jobban. Hogy átadhassam ezt a boldogságot és kiegyensúlyozottságot másnak is. Azért, hogy a kutyázás midenkinek örömteli legyen. Ahogy én éreztem magam veletek. Ugye nincs vége?

-Evelin-

Fotó: Dalia Szandra