Kedvez Zeusz!
Az elmúlt napokban nagyon sok mókában volt részünk, úgyhogy most elnyúltam a kis vackomban – kivételesen Csuti is ide feküdt mellém 2 percre – és cukin szuszogok: ellenállhatatlan vagyok, mint mindig.
De térjünk a lényegre: szeretném megköszönni Neked és a Gazdidnak, hogy 2 napig kutyafuttatóvá alakítottátok az otthonotokat, hogy szórakoztassátok királyi fenségemet – és a Mackótestvért. Csodásan is éreztem magam, nem kellett a sárban cuppognom és azon aggódnom, hogy elázik a fényes bundácskám. Kaptam finom répát is, még a kongoddal is engedtél játszani, úgyhogy megyek máskor is…
Ugyanis amióta Anyika munkakóros lett, szörnyű napokon voltam túl: Csutival egyedül feküdtünk a lakásban és szomorkodtunk. Anyika azt hitte, hogy a reggeli és a délutáni sétával le tud kenyerezni, pedig egész nap velem kellene foglalkoznia. És a legrosszabb, hogy Apika napok óta haza se jött… Szerinted már nem is szeret minket, Zeusz? Anyika azt mondja, hogy turnézik – nem tudom ez mit jelent, biztos rossz dolgot, ha nem engedik haza onnan – és siet vissza, meg azt üzeni, hogy nagyon hiányzunk neki… Mondjuk engem nem érdekel, mert már nagylány vagyok és amíg Anyika itt van, nem kell egyedül aludnom – mondjuk éjjel lehetne kicsit melegebb a takaró alatt, tegnap is úgy oda kellett nyomakodnom hozzá, hogy meg ne fagyjak… De ha már itt tartunk, Csutitól se tudok ám pihenni: olyan mint egy pisis. Bárki jön végig a folyosón, kirohan, mert azt hiszi, hogy megjött az Api. Tiszta depressziós, sétizni se akar, pedig azt ő szereti a világon a legjobban. Ha nagyon rákattan csak megy és még a dolgát is elfelejti elvégezni. Nálatok se viselkedett valami illedelmesen: amíg mi annak rendje és módja szerint szétvertük a lakást, mindenhol bunyóztunk, kongoztunk és rohangáltunk, addig ő a konyhában vagy a bejáratnál feküdt tüntető jelleggel… Persze, ha a Gazdid vele foglalkozott, azonnal puncsolni kezdett, akkor meg főleg el volt ájulva, mikor megfésülgette a bundiját. Kiscsopis. Mondjuk most én is nagyon meg voltam elégedve a szerény személyemnek járó bánásmóddal, úgyhogy riszáltam is rendesen az izmos fenekem meg kiosztottam egy csomó puszit. Csak hogy lássátok, milyen elbűvölő vagyok. Nyilván.
Nagyon el is fáradtam, kimerítő két nap volt. De ma Anyika kivételesen nem ment be az általa színháznak nevezett szörnyűségbe, úgyhogy aludhattam sokáig. Teljesen kisimultam és boldogan ébredtem fel, de amint leértünk a törzshelyünkre, nagyon elszomorodtam: a futtatók cuppogtak a sártól, mindenhol futkároztak a miniatűr kétlábúak (na, őket elvileg nem szabad feldönteni) és még ráadásul az a Fehér Szörnyeteg is megjelent… Tudtam, hogy nagyon ki fogok kapni Anyikától, ha reagálok a csúfolódására, de nem bírtam magammal… Remélem te nem botránkoztál meg rajtam, de mindig azt ugatja az arcomba, hogy egy lúzer vagyok, mert láb mellett sétálok és szót fogadok a Kétlábúmnak… Ezt nagyon sokáig szó nélkül tűrtem és csak ugrabugráltam, hátha megérti, hogy nem vagyok vevő a bunyóra. De amikor azt a merészséget is elkövette, hogy megtámadta az én személyi Csutipulimat… azt már nem hagyhattam szó nélkül. És valljuk be, Anyika is nagyon felpaprikázza magát, amikor meglátja őket – nem írom le, hogy ő milyen szavakkal szokott élni vele kapcsolatban, mert a királylányok úgy nem beszélnek – ez pedig egy újabb ok, hogy a mancsomba vegyem az irányítást és elzavarjam azt a nagyképű szukát. Persze, ahogy gondoltam, Anyika rögtön elkezdte a "mitképzelsz?", a "befejezted?" meg a "shaeazanyádat" monológokat felválva használni. Én úgy csináltam mint aki szégyenli magát, de közben azon gondolkodtam, hogy milyen igazságtalan velem... Én csak megvédtelek titeket ettől az "Agresszív Bulldózertől".
De ő egyáltalán nem értékelte a fáradozásaimat. Azért a délutáni pórázmentes őrültködéssel egy kicsit ki tudott engesztelni. Meg mert hozott sajtot. Az nagyon finom volt. :)
Utána viszont még kávézni is el kellett kísérnünk Anyikát és a Gazdidat, ami, ha őszinte akarok lenni, felháborító: olyan életképtelenek, hogy nélkülünk már egy kávét sem tudnak elfogyasztani? És ha ez még nem lenne elég... azt hiszik, hogy a betonon ülve hajlandó vagyok órákat várni, amíg ők végre észreveszik magukat. Hát nem. Meg is próbáltam Anyikát rávezetni arra, hogy induljunk el, de nem nagyon vette az adást, hiába harapdáltam meg a kezét. Most meg itt hisztizik, hogy kék-zöld foltos a karja... Hát, én szóltam.
Ami a lényeg: nagyon örülök, hogy ilyen sok időt tölthettünk együtt, és nagy izgalommal várom a legközelebbi őrültködéseinket! Ja... és legközelebb te gyere hozzánk vendégségbe!
Sok szeretetteljes, királylányos pitbullpuszi:
- Shae -
Utoljára kommentelt bejegyzések