Shae a pitbull

Kedves Zeusz!

Mitagadás, a tegnapi futizásunk nem sikerült olyan jól, mint szerettem volna… Pedig egész vasárnap arra vártam, hogy őrültködhessünk! De Anyika egész napos pihenést rendelt el, mert Apika elkapott valami nyavalyát – persze azért a reggeli sétink után arra volt ereje, hogy valami másik kutyussal foglalkozzon, akitől én rettentően félek ám –, úgyhogy fetrengtünk az ágyban, sok finomat ettünk és simiztettük a pocakunkat. Legalábbis a puli. Én meg rettentően unatkoztam.

Aztán tegnap reggel borzasztó dolog történt: letörtem a körmöm, de úgy nagyon. Félig fent volt még, félig meg elhajlott és én borzasztóan sajnáltam magam miatta. Meg azért iszonyúan fájt is. De mivel hazafelé tudtam macskászni, Apika azt mondta, hogy biztos nem is fáj annyira… De én nagyon kötelességtudó királylány vagyok, cicakergetési teendőimet nem hanyagolhatom el még akkor sem, ha ilyen súlyos sérüléseket szerzek. Aztán otthon Anyika még indulás előtt – mindig azt mondja, hogy valami színházba kell mennie, ami pofátlanság, mert ő egész nap csak szórakozik, mi meg itthon unatkozunk – nyomott rá valami barna izét, meg be is kötötte. Én nem bántottam, pedig a Csuti folyton mondta, hogy ne hagyjam magam meg szedjem le, mert minden rendes kutya úgy csinálja. De én szót fogadok Anyikának.

Annál is inkább, mert mikor hazajött a szórakozásból – ő munkának hívja, pfff – azt mondta, hogy megyünk futizni, meg, hogy keljek fel, mert Te már tutira itt vársz a sarkon. Nagy nehezen rávettem magam, kicsúsztam a vackomból és rohantam Hozzád le az utcára. Bár amikor rám ugrottál és bekaptad a fejem, eljátszottam, hogy mennyire fáj a mancsom – azt akartam, hogy sajnálj egy kicsit – de Te rögtön futkározni akartál, meg a labdámról kérdezősködtél. Eléggé megsértve éreztem magam, hiszen jár nekem a királynői bánásmód. De ahogy lekerült rólam a póráz, megfeledkeztem a dologról. Nagyon jókat bunyóztunk, előkerült a labda is – mert nagyon okos vagy és tudod, ha odaülsz Anyika elé és magyarázol neki, rögtön odaadja – aztán jött Sunny és már hárman kergetőztünk. 

Idáig minden szép és jó lett volna, de jött az a Nagyfehér kamasz, - messziről azt hittem rá, hogy az Ősellenség, de szerencsére nem -  aki nem volt túl jólnevelt és nem értett abból sem, ha rászóltam, hogy így itt nem lehet játszani. Persze Anyika megint mindig engem hívott ki a játékból és leszidott, hogy ne magyarázzak már, pedig ők is látták, hogy az a debella végighúzta Sunnyt az egész futin – aki azért valljuk be, pehelysúlyú birkózó. Szegény a végén már a gazdija mögé bújt és reménykedett benne, hogy vége a megpróbáltatásoknak. Én meg ugye Bodyguard vagyok és nem hagyhatom szó nélkül, ha bántják a kisebbet. Viszont ez a Nagyfehér nem értett a szép szóból. Ezek után nem tudtam mitévő legyek, mert ugye tettlegességhez soha nem folyamodom, az nem lenne eléggé előkelő – mint amilyen én vagyok. Viszont amikor azt hitte, hogy ugyanúgy játszhat Veled, mint én – azért be kell látni ez képtelenség lenne - , teljesen ledöbbentem. Anyika is borzasztó dühös volt és amikor látta, hogy már te is csattogtatsz és egyáltalán nem helyesled a viselkedését, egyetértettek abban a Gazdiddal, hogy induljunk haza. Én nagyon szomorú voltam, mert amellett hogy fájt a mancsom – bár remélem észrevetted, hogy ez a játékban egyáltalán nem akadályozott engem – nem mozoghattam le magam. Azért amikor elbúcsúztunk a sarkon, spuriztam hazafelé, mert nagyon fázott a fenekem meg Csuti is hiányzott már és tudtam azt is, hogy finom lesz a vacsora. Anyika pedig otthon eresztette ki a gőzt – nem értem, ő mért nem a futiban csinálta, nekem mindig azt mondja, hogy ott kell tombolni – és ezt Apikának végig kellett hallgatnia: hogy milyen felelőtlen gazdik vannak és hogy az ilyennek még palotapincsi se való, nemhogy akita… De olyan szavakat is mondtak még, hogy dominancia, nevelés, kontroll, felelősség… Bevallom Neked őszintén, én ebből egy szót se értettem, meg nem is nagyon érdekelt, mert előtte megkaptam a simit meg a vacsorámat. Aztán Anyika azt mondta, hogy többet nem játszhatok ezzel a kutyussal, de én egyáltalán nem bánom. Van nekem nagyon sok haverom: legfőképp te, meg a Feketegömböc és a Pici, a Kisröfögi és a Félősbull, a két Fehér Szépség, az Ugatósmacsó, a Pöttyösmacsó – mondjuk az ő tesójától tartok kicsit – , az Óriásugribugri vagy a Bundáslabdamán. Igazából olyan sok van, hogy meg kellett kérdezzem Apikát, de most több neki sem jutott eszébe. :) 

Nem tudom, mit csinálhatsz most, de az biztos, hogy megfeledkeztél rólam… Ma nem értél rá játszani, ráadásul a napokban nem nekem írtál levelet, hanem Csutinak - ország-világ szeme láttára. Nagyon örülök, hogy jóban akarsz lenni a tesómmal, de azért az mégsem járja, hogy rólam megfeledkezel… Tudnod kell, hogy erről még bizonyítékom is van, nem takargatom a dolgot.

Ezt meg kell magyaráznod a legközelebbi futizásunkkor és ami a legfontosabb, ki is kell engesztelned, ahogy előkelőségem megkívánja. De most megyek, borzasztó finom szalámit kell kibányásznom a kongomból, valamint sürgős mancsnyalogatási teendőim is vannak, ami a körmömet illeti…

 Soksoksok pitbullpuszi

- Shae -

Az előbb még a finom, meleg, puha vackomban feküdtem és sok-sok finomságról álmodtam. És arról, hogy épp kergetem azt a macskát. Azt a nagyot, amelyikkel mindig nézzük egymást az üvegajtón keresztül. Már majdnem elkaptam… amikor Anyika jött és elkezdett vakargatni meg beszélni hozzám. Nem tudom, hogy a Kétlábúak miképpen tudják eltalálni, hogy mi a legrosszabb pillanat a felkelésre… Semmi kedvem nem volt hozzá, mert nagyon kifáradtam a délutáni futizásunkban – bár megint többet foglalkoztál a labdámmal, mint velem, pedig tudod, hogy azt nem szeretem.

Ráadásul ma nagyon sok méltánytalanság ért, ami cseppet sem illik királylányságomhoz! Képzeld el, reggel egy lila bundába öltözött néni direkt nekünk jött, amikor hárman sétáltunk Csutival meg Anyikával. Pedig mi szépen sétiztünk és Anyika szerint betartottuk a “gyalogoskreszt”, mégis a nagyszájú néni méltatlankodott Anyikával.

Aztán délután már nagyon unatkoztam, pizzát se kaptam – pedig akkorát rendeltek a Kétlábúak, hogy a bácsi nem tudott vele kiszállni a mozgó dobozból – ezt Anyikáék liftnek hívják, de annak szerintem semmi értelme. Ezután elhiheted, mennyire örültem, amikor Anyika azt mondta, hogy indulunk “zeuszozni”. Bár sejthettem volna, hogy újabb meglepetés fog érni, mert Anyika rám húzta a kabátot, amit karácsonyra kaptam. És amikor kiléptem az ajtón: hidegzuhany – szó szerint. Pedig tudod, hogy mennyire utálom az esőt - királylányok mégsem sétálhatnak esőben. Úgyhogy az első adandó alkalommal – ez nagyjából 2 lépés után lehetett – bebújtam egy tető alá és így próbáltam Anyika tudtára adni, hogy biztosan nem megyek tovább, azonnal vigyen vissza a vackomba. Aztán gügyögött ott össze-vissza, azt hitte, azzal majd meg tud győzni. Végülis elindultam, de csak azért, mert megláttalak a sarkon: és akkor rájöttem, hogy még mindig az a ronda, idegesítő rózsaszín förmedvény van rajtam, amit ők ruhának neveznek, de én azt is utálom. Micsoda megaláztatás! Ráadásul biztos voltam benne, hogy ki fogsz nevetni, ha így meglátsz. Úgyhogy addig dörgöltem magam a falhoz, amíg sikerült levennem. Mégsem mutatkozhatok ebben a virágos marhaságban, irtó ciki lenne…

A futiban újabb megaláztatással kellett szembesülnöm: Anyika a fejemhez vágta a rondaidegesítőijesztőenzörgő palackot, mert megugattam egy kutyust. Pedig te is tudod Zeusz, hogy én sose bántok senkit, most se akartam… Csak odamentem és köszöntem, hogy “szia! ki vagy te? bejössz játszani?”, de ő csak állt ott és egy idő után nagyon csúnyán morogni és ugatni kezdett rám. Pedig aztán én tényleg nem ingereltem, nem is mondtam neki semmi csúnyát. De azért gondoltam ezután csak megmondom neki, hogy itt így nem lehet viselkedni. Anyika rám kiabált, de én nagyon hangosan ugattam és nem hallottam, tényleg… És akkor repült az a bizonyos… Én meg odamentem puncsolni Anyikának, meg mondtam is neki, hogy nem én kezdtem. Ő mégis megszidott engem, de az a másik haver… Neki annyit se mondott a Kétlábúja, hogy ejnye. Hát igazságos ez Zeusz? Ha engem bántanak, nekem akkor se szabad visszaszólni? Hiszen Anyika is megmondta reggel a lila kabátos néninek, hogyan kell közlekedni. Akkor nekem miért nem szabad? Ezután egy kicsit elszomorodtam, de nem sokáig, mert Anyika hamar visszaengedett játszani veled. Van is a lábikómon egy újabb seb, nagyon vagány. Tudod, gyűjtöm őket. De a tieid sokkal menőbbek. 

Aztán jött az a kis róka, emlékszel? Baba volt még és nagyon aranyos, egyáltalán nem zavart, hogy bejött hozzánk. De akkor már nagyon fázott a kis tappancsom, meg cuppogott alattunk a sár és csúszkáltunk is – tudtam, hogy ennek megint fürdés lesz a vége. Úgyhogy félreérthetetlenül jeleztem Anyikának, hogy Őméltósága Shaepici menni készül, MOST! Elég hamar meg is értette, ezért nem haraptam meg az orrát és egy pici unszolás után be is ugrottam a kádba. Mosdás után elloptam Csuti kongját is, mert ő  sose játszik vele, nem tudja kivenni belőle a falatot se. Mindig odaadja nekem.

De ami a lényeg: ott tartottam, hogy már majdnem elkaptam azt a macskát. Anyika azért ébresztett föl, hogy írjak Neked levelet, mert te már írtál nekem kettőt. De hát én annyira lusti vagyok az ilyesmihez. A királylányok maguk szokták megírni az ilyen leveleket? Vagy külön személyzetük van erre? Lehet, hogy legközelebb csak diktálni fogok a vackomból, mert ez így nagyon megerőltető… Most megint itt fekszek, hozzányomom magam Apikához, aki már alszik és a holnapról álmodozom: rólad, a futizásról, a reggeliről… meg ahogy elkapom azt a macskát.

 Soksok pitbullpuszi, Shae